kedd, október 31, 2006
Magyarázatok
Miközben itthon voltam a meleg lakásban, nem tudom mi történt velem. Teljesen boldog voltam, hallgattam a kedvenc zenéimet.
Eszembe jutott Anyukám kérése, miszerint gyújtsak 1 gyertyát azokért, akik már nem lehetnek köztünk. Kikapcsoltam a zenét, meggyújtottam a gyertyát, s rámtört a sírhatnék. Nem zokogtam, csak sírtam röviden 2 percet. Kicsit talán elkeseredettségemben, talán magányomban. Néztem bele a gyertyafénybe, s lassan megnyugodtam, s eszembe jutott, hogy az élet kemény, s nekem keményebbnek kell lennem a gyémántál is, hogyha a céjaimat meg akarom valósítani. Talán ez egy felszabadító sírdogálás volt.
Picit szégyenlem magam előtt magamat ilyenkor, de valami belülről tör fel s nagyon hirtelen. Lehet a mai email volt az , ami legmélyen belül megkapirgálta a puszta szabadon maradt kérget.
Olyan gyengének érzem magam…néha tényleg képes az ember meg akkor is egy imát elmorzsolni, hogyha nem hisz Istenben, s nem hívő, s nem jár templomba. A legnagyobb sírás mindig akkor tört rám az utóbbi időben, amikor a mások által úgynevezett Mindenható jutott eszembe, hogy miért kell ezt átélnem.
Valószínű pár hónap múlva már másképpen látom a dolgokat. Most mégis úgy érzem, bármennyire is szeretném minél hamarab magam mögött tudni ezt a pár évet, a rossz érzéseket a csalódásokat…nem lehet siettetni ezt sem, mint ahogy bármilyen más természetes dolgot sem.
A Boldogság egyenlőre felszínes dolog lenne?
A jövő megadja a választ rá.
S miután e sorokat leírtam, már jobban is érzem magam....
Miközben itthon voltam a meleg lakásban, nem tudom mi történt velem. Teljesen boldog voltam, hallgattam a kedvenc zenéimet.
Eszembe jutott Anyukám kérése, miszerint gyújtsak 1 gyertyát azokért, akik már nem lehetnek köztünk. Kikapcsoltam a zenét, meggyújtottam a gyertyát, s rámtört a sírhatnék. Nem zokogtam, csak sírtam röviden 2 percet. Kicsit talán elkeseredettségemben, talán magányomban. Néztem bele a gyertyafénybe, s lassan megnyugodtam, s eszembe jutott, hogy az élet kemény, s nekem keményebbnek kell lennem a gyémántál is, hogyha a céjaimat meg akarom valósítani. Talán ez egy felszabadító sírdogálás volt.
Picit szégyenlem magam előtt magamat ilyenkor, de valami belülről tör fel s nagyon hirtelen. Lehet a mai email volt az , ami legmélyen belül megkapirgálta a puszta szabadon maradt kérget.
Olyan gyengének érzem magam…néha tényleg képes az ember meg akkor is egy imát elmorzsolni, hogyha nem hisz Istenben, s nem hívő, s nem jár templomba. A legnagyobb sírás mindig akkor tört rám az utóbbi időben, amikor a mások által úgynevezett Mindenható jutott eszembe, hogy miért kell ezt átélnem.
Valószínű pár hónap múlva már másképpen látom a dolgokat. Most mégis úgy érzem, bármennyire is szeretném minél hamarab magam mögött tudni ezt a pár évet, a rossz érzéseket a csalódásokat…nem lehet siettetni ezt sem, mint ahogy bármilyen más természetes dolgot sem.
A Boldogság egyenlőre felszínes dolog lenne?
A jövő megadja a választ rá.
S miután e sorokat leírtam, már jobban is érzem magam....
