hétfő, október 02, 2006

 
Magyarázatok

Szombaton a hónap utolsó napján dolgoztam. Kint szép idő volt, s bent pedig folyt a munka. Elég jól haladtam. Délután siettem haza, mert moziba mentem: Egyetleneim című film.

Ezt a könyvet olvastam ki amikor vége lett az előző kapcsolatomnak. Egy pasiról szól, aki kétségbeesve keresi a nagy Őt, s a kiutat a párkeresgélésből. A film is jó volt, s érdekes - tetszett nagyon a zenéje. Ugyanakkor a könyv részletesebb, s talán magával ragadóbb. Tetszett a film utolsó mondatainak egyike:

"Az élet egy fényes spirál."

És ezen el is gondolkoztam. Hazamentem egyedül [Adri nem volt hajlandó eljönni lakásra :(], otthon filmet néztem, majd előkészültem a vasárnapi bringázásra.

Nóri szombat délután 4 órától hétfő délig 1700 ftot SMS-ezett el [ez a mai napon eddig csak 500 ft-ot jelent.]


Vasárnap mikor reggel korán felkeltem, elkezdtem készülődni a biciklizéshez. Bekapcsoltam a TV-t, s éppen a Forma-1 ment: így megnéztem. Tíz óra után indultam el otthonról, hogy aztán délben már a vízben legyek. Részletek a bringázás blogban.

Délben meglepetésemre Nóri hazajött. Mindezt úgy, hogy többször is mondta nekem korábban, hogy délután 4-6 között jön meg [igaz a szombaton nekem hagyottkis levélkében kora délutánt írt - de az is 2-3 órát jelent]. Egyből gyanús lett, [noha nem foglalkoztam vele] hogy miért e korai hazajövetel, talán nem is Nővérétől jön?

Én lefürödtem, kajáltam, majd ledőltem kicsit pihenni. Nóri eközben megnézett egy filmet a gépen. Háromkor összekaptam magam és elmentem moziba, amin Nóri kiakadt, mert velem akarta tölteni a hétvége utolsó óráit [kissé irónikusan hangzik így utólag].
Nóri kiakadásához hozzájárult az is, hogy odaadtam Neki a szobabicikli árának az Ő részét [fejemhez vágta pár nappal korábban, - amikor a listát nézegette, hogy ki mit vihet el a lakásból, ha vége lenne a kapcsolatunknak - hogy a szobabiciklit meg közösen vettük ám, csak úgy mondom. Iszonyatosan rosszul esett, hogy a háztatási dolgok, s a közösen vásárolt dolgok 85%át az Ő neve mellé írtam, s még ez sem elég Neki, s ilyen pénzéhes lett].

Megnéztem egy filmet a moziba, ami vígjátéknak volt jelezve, mégis az emberi-szerelmi kapcsolatokról szólt, s a szakításról.

Mire hazaértem Nóri is lenyugodott, s kedves volt. Otthon még közösen megnéztünk egy filmet, majd lefeküdtünk viszonylag korán. Ekkor kérdeztem meg Tőle, hogy milyen volt a Nővérénél.
Nem azt felelte, amit várni lehetett volna. Visszakérdezett: miért kérded?
Máskor mesélt volna perceken keresztül, hogy mi történt az Áronnal, Lindával stb.
Ebből isgyanús lett, hogy nem másnál aludt, hanem a szerelménél. Így aludtunk el, hogy nem kérdezősködtem tovább.

Comments: Megjegyzés küldése



<< Home

This page is powered by Blogger. Isn't yours?